A Szerdai megalakulása óta 35 év telt el, melyről hálával emlékeztünk október 27-én.
A bevezető gondolatok között elhangzott, hogy van miért és van kinek hálát adnunk. Isten adta és adja ezt a közösséget. A Józs 24,13-14 alapján elgondolkoztató, hogy a mostani kis csapatunk is a korábbi generációk szolgálatából és hűségéből él; elhagyunk-e mindent, ami elválaszt Istentől; fakad-e hálaként belőlünk Úrnak való szolgálat?
A további igei gondolatokat Földvári Tibor lelkipásztorunk a napi igéből, az Ef 2,20-22-ből hozta. A Szerdaiban sokan megfordultak az évtizedek során, mindenkit az Úr Jézussal való közösség kötött össze. Most hogy vagyunk itt? Hitéletünk, közösségi életünk boldog, és az Úr dicsősége látszik rajta, vagy esetleg leépült? De az Úr népe soha nem épül le, mert ennek az épületnek erős alapja van, az Ige, a szegletkő pedig Jézus Krisztus, „akiben ti is együtt építtettek”, Jézus személyében van a felépíttetés, az Ő váltságműve ennek az alapja. Isten fel akar építeni.
A Szerdai ifit sokszor jellemezték úgy, hogy mindig a Bibliával foglalkozik. Tibor az első karácsonyán Pasaréten az ifinktől igékkel feldíszített karácsonyfát kapott, nagy örömet és bátorítást szerezve ezzel számára, mert az Ige ilyen fontos. Az ifinek is. Az Úr Igéje betölt örömmel most is?
A felolvasott igeszakaszban az Úr Jézussal való közösség össze van kapcsolva a lelki testvérekkel való közösséggel. Az együtt felépülés alapja az Úr Jézus személye, cselekvője Isten: kegyelemből Igéje és Lelke által történik a felépülésünk úgy, hogy nekünk ezt hinnünk kell.
Hol kell megújulnunk? Mi mindenért lehetünk hálásak, amit fölépített már az Úr bennünk és általunk? „Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Ef 4,15).
A régi Szerdaisok ezt követő élménygazdag beszámolójából következzen most pár gondolat.
„Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” (Csel 2,42). A Szerdai sokféle tagját egy cél vezette: Istenhez kerüljön közelebb. Ahogy hetente részt vettünk a tanításban, ebben a kitartást Isten munkálta, és így formálódott közöttünk egy igazi közösség. Együtt töltöttük a nyári neszmélyi csendesheteket, vittük sokak részvételével egy saját színdarab révén az evangéliumot sokfelé (Kovács úr), máskor az EMO szolgálatba bekapcsolódva beszéltünk Isten Igéjéről. Megtapasztaltuk, Isten tudott bennünket használni, amikor egy hívő családnak segítettünk a házépítés befejezésében, így kerülve el a banki elárverezést. Istennek vagyunk hálásak a közös úrvacsoráért szilveszterkor, a másokért mondott és meghallgatott imádságért.
„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17). Akik idejártunk, legelsősorban valamennyien Istentől akartuk megérteni az élet nagy kérdéseire a saját meggyőződés szerinti válaszainkat. Én is. Lelke munkálkodott a közösségben, szabadnak éreztem magam, nem zavart a többiek mássága, sőt, bennük az ajándékba kapott testvért láttam. Nagyon jók voltak a közös kirándulások, a beszélgetések, ami öröm, de ez mind ráadás. A közösséget a mindenható Isten tartotta meg, és tette áldottá. Hitbeli kérdéseimre, párválasztás, szakmaválasztás, a választ megtaláltam, ami küzdelmes időszak volt.
Felelevenedtek a film-szín-házi klub, a kirándulások, a nagy szurkolás / imádság a közénk járó pár hosszú együttjárásakor, a baráti segítő jobb a házasságkötés után a lakásfelújítás során. Amit az Igében olvasunk, az igaz a közösségre és a mi egyéni életünkre: „De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited” (Lk 22,32). Isten tudja előre, mi fog történni, és könyörög értünk. Ő hűséges maradt, és ez az, ami megtart. „Légy hív mindhalálig” (Jel 2,10b)… azért lehetünk hűek, mert hű az Isten! Ebbe bele tudunk kapaszkodni. Ne a saját hűségünkben bízzunk!
A 103. zsoltár hálaadó szavai után közös fénykép készült, majd szeretetvendégséggel zárult a program.
